Antihős és a nagy tech ipar

Ma reggel ezzel a véletlenszerű dallal ébredtem fel a fejemben, és mint általában, figyelmen kívül hagytam.
Miután megpróbáltam követni a pénteki napi tervemet, és teljesen elterelődtem, 3 óra után elfáradtam.

Feladva a küzdelmet, feltettem azt a dalt a YouTube-csatorna szöveges keresésével.

Ez
Biztosan
Kimerítő
Mindig szurkolok
Egy antihősért

Elég sokat gondolkodom manapság, mégis a tudatalattim zavarja a kellemetlen érzelmek, amelyeket korábban elnyomtam. Mik ezek?

Egyenesen a napba nézek
De soha a tükörbe

Oké, ez úgy vágott, mint egy tégla.

Én vagyok
Szia
Én vagyok a probléma, én vagyok.

Vannak-e Taylor Swiftnek fantasztikus edzői és terapeutái? Nagyon reflektív és sebezhető. Igen, én vagyok – utálom a képességemet vagy képtelenségemet, hogy megvalósítsam az ötleteimet, és korábban komolyan bizonytalannak éreztem magam. Kicsinek és érvénytelennek tartom magam a kortársaimhoz képest, és ezt a gondolatot ijesztőnek érzem. Furcsa ez?

Nem,
természetes és várt.
Még mindig rehabilitációs fázisban vagyok a pokolian mély munkamániám és a teljesítménykényszerem miatt. Majdnem gonosz erőnek látom, amely arra készteti az én iparágamban dolgozó embereket, hogy öljék meg magukat, betegek legyenek, mentálisan összetörjenek vagy érzelmileg nagyon kiábrándultak legyenek. A felépülés folyamatában vagyok – végig fogok menni rajta, és egyszer majd jobban fogok bánni vele, ahogy más szörnyű helyzetekben is tettem. Könnyűnek kell lennem magammal kapcsolatban.

20 évnyi nagy tech céges munka után – rájöttem, hogy a ottani munkatapasztalat hogyan hat a dolgozókra. (függetlenül a szerepüktől vagy pozíciójuktól)

A tech nagyágyúknál való munka további kihívásokat jelent a gyors tempó és az állandó technológiai frissítések mellett. Nem azért, mert egy zseniális hackathonnal kell megállítani a globális felmelegedést, ami sok álmatlan éjszakát igényel, egy projekt, amely innovatív alkalmazásokat telepít a diszlexia leküzdésére, vagy a marginalizált emberek technológiai szakadékainak szűkítése új piacokon. Általában több időre és lélekre van szükséged ahhoz, hogy megbirkózz ezekkel a nehezen elérhető és nehezen pénzesíthető problémákkal a havi KPI-iddal és kvótáiddal. Tervezéssel vagy anélkül, a hálózat és a főként otthoni munkavégzés szervezete labirintussá válik a kommunikáció és az utasítások terén. Hogy tájékoztassák őket, folyamatosan bekapcsolod a hívásokat, és több csapathoz kell fordulnod távoli időzónákban. Az e-mailek és üzenetek aszinkron módja néha félreértésekhez és súrlódásokhoz vezet. A különböző munkanapok és ünnepnapok furcsa órákban és napokon tartanak téged készenlétben. Néhány volt alkalmazott azt mondta: „Olyan, mintha minden ébrenléti órában maratont futnál. Az agyadnak pihenésre van szüksége, de ilyen helyeken nehéz lehet.”

Annak ellenére, hogy egy találkozón rengeteg csapat és ember van, sok munka szükséges ahhoz, hogy a hangodat meghallják, miközben a vezetők a teljesen tele, túl sok prioritással rendelkező naptárukkal küzdenek. Általában a nagyszabású értekezlet ideje az a pillanat, amikor a legtöbb alkalmazott, aki sok pontvonalas főnökkel és még több érdekelttel rendelkezik, kitakarítja a beérkező leveleit. Miután a kommunikáció (majdnem) megtörtént, és a kollektív kontextus megteremtődött, a munkád határideje gyorsan közeledik, és a személyes időd lesz az erőforrás. Az éjszakáidat azzal töltöd, hogy feltöltöd a rendszert, hogy a havi eredménytábla zöld legyen, és a dashboard-t álmaidban is látod. A szenvedélyes alkalmazottat jól megfogalmazták a vállalatnál. De néha elgondolkodtam azon, hogy a nagy tech munkakörnyezetben a szenvedély kifejezés inkább bibliai definícióból ered-e.